Ugrás a tartalomhoz
Belső udvarról lelogó csillárok

Rooms for Rent

A Márai Sándor Művelődési Ház a Krisztina körút és a Mészáros utca sarkán, Buda egyik emblematikus épületében található. Az 1900-ban épült és 2021-ben teljeskörűen felújított egykori Budai Polgári Kaszinó máig őrzi patinás hangulatát, az új funkciónak megfelelően felújított terei minden igényt kielégítően adhatnak helyet a legkülönbözőbb családi és céges rendezvényeknek, filmforgatásoknak is. A félemeleten tágas fogadótér/aula, büfé, ruhatár várja az érkezőket, a két emeleten impozáns, eredeti formában felújított díszterem, előadóterem, illetve táncterem teszi lehetővé a rendezvények széles körű megvalósítását. A hangszigetelt és légkondícionálóval felszerelt termek mindegyike akadálymentesített, az épületben mozgáskorlátozottak számára is használható lift és mosdó van. A Buda szívében található helyszín jól megközelíthető tömegközlekedéssel és autóval egyaránt.

Pontos árajánlatért, valamint további információkért keressen minket a teremberlet@maraikult.hu e-mail címen.

Bérelhető technikai eszközeink

  • - mobil hang- és fénytechnika
  • - projektor-vetítővászon
  • - laptop

Rendelkezésre álló tárgyi eszközeink

  • - flipchart táblák
  • - mobil fogas
  • - bankettszékek
  • - asztalok (70X120)
  • - jógaszőnyegek

Egyéb szolgáltatások: jegypénztár, ruhatár, vezeték nélküli internet elérés (WIFI) az egész épületben.