Ugrás a tartalomhoz
A félelem nem mond igazat - Kovács Kitti festőművész kiállítása

A félelem nem mond igazat - Kovács Kitti festőművész kiállítása

A program ingyenesen látogatható.

Kovács Kitti festményein a lebegő, atmoszférikus térben elhelyezett alakzatok mozgásban vannak: hol illékony, hol letapadt, hol szétszórt intenzív impulzusokat mutatnak be. A félelem nem mond igazat, egyfajta varázsigének, fohásznak tekinthető az alkotói folyamat és személyes attitűd szempontjából.


Kovács Kitti 2013-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen festőművész szakon. Mesteri Gaál József és Nagy Gábor voltak.


Munkáin az organikus formavilág eszközével jut el a valóság és az elvonatkoztatás határáig. A képeken megjelenített szövedékek és az élő szervezetek dinamizmusa próbálnak egységbe kerülni és létrehozni egy fajta egyensúlyi állapotot. Festészetének kiindulási pontja természeti alakzatok, a tér külső megjelenése, melyek redukciójával jönnek létre absztrahált felületei.

 

A félelem nem mond igazat – művészi koncepció – Kovács Kitti

Sokszor ismételgetem magamban: a félelem nem mond igazat, egyfajta varázsigének, fohásznak tekintem, hiszek benne, hogy használatával hatást érek el. Segítségével a tudatállapotomat mélyítem, az elmémet megnyugtatom, lelassítotom a kósza gondolataimat. Megerősítő ideaként jelen van a személyes életemben és a műteremben alkotáskor is, ezt tudatosítva úgy érzem ellenállóbbá válok.

Lenyomatok részleteiből, azok rétegződéseiből komponálom festményeimet. A képeimben létrejött textúrák egymás mellettisége, alá-fölé rendeltsége a létezésemhez tartozó építőelemek metaforái, pillérei. Úgy helyezgetem a gesztusokat, takarom, kaparom a festékrétegeket a felületen, mint az életem folyamatosan megélt pillanatait.

Amennyiben magamat egy háznak tekintem, úgy több, mint három évtizede használt élettér belső és külső falainak lenyomatait mutatom meg.

Érzékeltetni szeretném azokat a nem meg fogalmazható, nehezen verbalizálható jelenségeket, amelyek alkotnak, identitásomat kialakítják, meghatározzák.

Az érzékelés és emlékezés bonyolult hálóját kutatom: a véget nem érő, az emberi létezéssel kapcsolatos folyondárokat, végtelen időfolyamok maradványait.

A lebegő, atmoszférikus térben elhelyezett alakzatok mozgásban vannak: hol illékony, hol letapadt, hol szétszórt intenzív impulzusokat mutatnak be.




Helyszín: Várnegyed Galéria (1015 Budapest, Batthyány utca 67.)


A tárlat december 9-ig csütörtökön és pénteken 14-18 óráig, szombaton 10-14 óráig látogatható. 

contact

kapcsolat:

varnegyedgaleria@maraikult.hu